2005. körül már többször jártam ilyen edzésen, igaz, akkor még teljesen egészséges voltam. A lehetőséget nagyszerűnek, vonzónak tartottam. Az önfeledt gyakorlásig vezető út azonban igen göröngyös volt. Az ember csontjainak összekoccanása (ízület nélkül) végtelenül fájdalmas tud lenni.
Eljött a 30 perces „Nagyfa” állásának ideje, tanárom, ismerve mozgásszervi problémámat, minden alkalommal figyelmesen megjegyezte: „Andrea, Te korábban abbahagyhatod, ha nem tudod, neked nem kell csinálnod.” Szerencsére ritkán volt példa arra, hogy éltem a lehetőséggel. Ugyanakkor a bevezetés során egész testemet átjáró fájdalmas 10-20 perceket éltem át. Ólom lábakon járt az idő, minden perc évszázadnak tűnt, ráadásul ilyenkor az elme átveszi a hatalmat a test felett, és oda-vissza cikáztak a gondolatok a fejemben. Nagy önfegyelem kellett ahhoz, hogy elérkezzek az „itt és most” állapotába.
A Nagyfa gyakorlatnak az a döbbenetes ereje, hogy hatalmas mennyiségű csit tudunk a segítségével összegyűjteni, sokkal többet, mint amilyen mennyiséghez hozzá vagyunk szokva, ezért van hihetetlenül magas szinten gyógyító hatása.
Kezdetben a 20. perc után, később már 10 perc elteltével megtörtént a csoda. Eltűntek a cikázó gondolatok, eltűnt a múlt és a jövő valószínűsített képe. Maradt az itt és a most, már csak a Viziváros forgalmas utcájában álló ház belső kertjének neszeit, a susogó virágok hangját hallottam és a szívem békés dobogását éreztem. Eltűnt az egész testemet átjáró fájdalom és az összekoccanó két csont kellemetlen érzete is apró bizsergéssé vált. A csi szabad áramlása az egész testemben teljesen felszabadított.
Feltehetőleg, ezt a csodálatos érzést másképpen, más-más okokkal magyarázza egy ortopédiával, neurológiával foglalkozó orvos, egy pszichológus vagy egy mozgás-terapeuta. Számomra a leglényegesebb a boldogság, a megtapasztalás élménye volt.