Betegség, mint megoldáskeresés

Szerző: | 2020. júl. 20. | Kutatások

Amikor egy betegség kialakul, az több eltérő hatás eredménye. Adott az, hogy milyen genetikai örökséggel érkezünk az életbe. A DNS nem más, mint a testünk anyagba kódolt információs halmaza. Testünk állapota azonban nagy mértékben függ az életmódunktól és attól is, milyen érzelmi és mentális beállítódás szerint élük.

A lelki beállítódásunk pontosan úgy öröklődik a felmenőinktől, mint a testi paramétereket meghatározó gének: mindkét esetben olyan mintázatokról van szó, amit szerezünk valahonnan. Elsősorban a szülőktől és a tágabb családtól, másod- és sokadik sorban a társadalmi, származásbeli normákból, azokból a hatásokból, amelyek születésünktől fogva körbevesznek. Ezeket a mintákat kívülről kapjuk, tehát nem mi vagyunk, mégis meghatároznak bennünket.

Amikor megbetegszel, valami nagyon fontos történik veled. A tested megpróbál megoldást találni valamire, amit lelki síkon, illetve az élethelyzetedben nem oldottál meg.

(Amiről most írok, azokra a betegségekre vonatkozik, amelyek szinte a “semmiből” alakulnak ki. A mérgezéses, vagy külső kórokozók által kialakult (pl. malária) betegségek, valamint a balesetek más témához tartoznak.)

Ami miatt a krónikus betegségek inkább középkortól felfelé érintenek bennünket, annak okai sem csak a fizikai testben keresendők. A fiatal években, kevesebb élettapasztalat mellett még nem szilárdulnak meg a meghatározó viselkedési minták. Ezért egy nehézséget okozó helyzetben képesek vagyunk spontán reagálni. A kamaszkori lázadás is kísérlet arra, hogy a meghatározó családi mintákat meghaladjuk. Fiatalon ahogyan a testünk, úgy az érzelmi és gondolkodásbeli reakcióink is rugalmasak.

Korban előre haladva megszilárdul a viselkedés, egyre kiszámíthatóbbá válnak a reakciók. Csökken a rugalmasság, nehezebben megy az alkalmazkodás a változásokhoz, és a gondolatok terén a megkövült nézőpontokban is megjelenik a merevség.

Amikor kizárólag a múltbeli tapasztalatok alapján próbálsz döntéseket hozni, akkor nem figyelsz oda arra, ami most van, nem a jelenre reagálsz. A krónikus betegségek esetében pontosan ez történik. Mivel a régi minták okozzák a problémát, azokat nem lehet a megszokott sémák szerint megoldani. Ha nem vagyunk elég éberek, testünk nekilát a problémamegoldásnak.

Így lesz a meg nem szülhető gyermek okozta traumából mióma vagy méhpolip, a munkahelyen rendszeresen benyelt stresszből szép lassan gyomorfekély, a párkapcsolati se veled-se nélküled állapotokból, vesegörcs, HPV vagy egyéb, veséket, női/férfi szerveket érintő probléma, a rendszeres szorongásból, feladatok túlvállalásából gerincsérv, stb. (Az előbbi párosítások természetesen csak példák, és bár elég gyakoriak, lehetséges, hogy éppen nálad máshol csapodik le a megoldatlan probléma a testedben.)

A betegségek nem az ellenségeink. Egyszerűen csak a testünk megoldási kísérlete egy más módon fel nem oldott élethelyzetre és/vagy érzelmi traumára.

A krónikus betegségek azért gyógyíthatóak az orvostudomány számára is nehezen, mert a gyógyuláshoz egyszerre van szükség mentális és érzelmi beállítódásunk megváltoztatására, a nyomasztó élethelyzet megváltoztatására, valamint a változáshoz kellő mennyiségű energiára.

Sok betegségnek van olyan stádiuma, jellege, amikor már nem gyógyítható maradéktalanul. Az, hogy hogyan élünk együtt testünk állapotával szorosan összefügg azzal, hogyan tudunk együttélni múltunk fájdalmas tapasztalataival.

Nézzük a téma energetikai vetületét.

Tekints most a testedre úgy, mint egy olyan energiatömörülésre, ami állandó változásban van. Ami körbeveszi, az is energia. Energiatestedhez tartozik egy információs mező is, és a külvilágban megnyilvánuló energiák is hordoznak információt. A gondolatok, érzések, a környezetben rejlő információ mind-mind hatással vannak az energiameződre. A meződ – tekintve az információs szintet is – végtelen. Ebben a  végtelenben jelennek meg múlandó áramlások energia- és információcsere formájában.

A betegség nem más, mint alkalmazkodás egy visszatérő, erőteljes vagy tartósan fennálló hatásra. Van egy információ (pl. egy fájdalmas sztori az életeddel kapcsolatban), amivel nem tudsz mit kezdeni. Az érzelmi és mentális hatás energetikai kibillenést hoz létre benned. A történtek hatására megváltozik az energetikai meződ és ha ez a változás tartósan, rendszeresen vagy röviden, de nagyon erőteljesen fennáll, a testedben betegségként jelenik meg a kibillenés. Bármilyen furcsa, de energetikai szempontból nem léteznek betegségek. Változó állapotok vannak, hatásokra adott energetikai válaszok, amelyek kiegyenlítődésre törekszenek. A te meződ éppen azt a választ adja, amit, miközben kísérletet tesz az egyensúly helyreállítására.

Mit lehet mindezzel kezdeni?

Ha sikerül átírni az információt, az megváltoztatja az energiameződet és arra reagál a tested. Elviekben ennyire egyszerű a dolog. A mindennapokban azért nem feltétlenül könnyű a megoldás. A kőbe vésett nézőpont, ahogyan szemléled a helyzetedet benne tart egy érzelmi adok-kapok játékban és benne tart abban az élethelyzetben, amire az energiameződ változással és a tested betegséggel reagál. Ezek azok a bizonyos “Nem tehetem meg, mert…”-helyzetek.

Rövid és gyors megoldás nincs a tarsolyomban, de azért van egy vezérfonal, ami mentén haladva javíthaszt az állapotodon:

  1. Először is, ha beteg vagy, keress egy orvost és kezdd el a tested kezelését. Ha már fizikai problémáid vannak, ne akard csak “varázslással” megoldani. Figyelj inkább oda arra, mit javasol a terápia. Általában elég beszédes, amikor például egy orvos elmondja, hogy bármi segít, ami mozgás, de az ülés, állás, fekvés egy helyben az nem jó. (Vajon milyen helyzetből lenne ideje haladéktalanul tovább mozdulnod – akár tetszik a környezetednek, akár nem?)
  2. Nézd meg, hol folyik el az energiád. Milyen gondolatokra reagálsz nyomasztó érzésekkel? Kiket támogatsz túlzottan a saját életerőd rovására? stb.
  3. Pótold vissza az energiát valami módon: én a csikungot gyakorlom, de van sok egyéb más út is.
  4. Tárd fel a meghatározó családi mintákat és haladd meg azokat (erre jó a Hellinger-féle családállítás).
  5. Változtass az életmódodon. Egészséges étkezés, vitaminok/nyomelemek pótlása, pihenés- aktivitás ritmusa mind lényeges, ahogyan az is, hogy képes legyél valami módon csendet teremteni magadban. Ha állandóan zakatol az elméd, hogyan is erősíthetnéd meg a jelenléted? Márpedig gyógyulni csak most tudsz. Nem a múltban és nem a jövőben.
  6. Engedd változni a nézőpontodat, akkor is, ha a környezeted szóvá teszi. (Ha egyedül nem megy, érdemes dolgozni a témádon egy szakemberrel, akiben megbízol.)
  7. Engedd el az elvárásokat. Előbb-utóbb felismered, hogy van olyan élethelyzet, amit nem tudsz megoldani. Nem a te hibád, tényleg nincs mindenre megoldás. Minél inkább tele vagy elvárásokkal, annál jobban csalódásra vagy ítélve. A gyógyulásra sincs mindig minden esetben lehetőség. Arra viszont igen, hogy a saját hozzáállásodon változtass. Ha sikerül elengedned a fájdalmas sztorit, és vele együtt az elvárásokat, hogy az életednek milyennek kellene lennie, a nyomasztó hatása is eltűnik vele együtt. Életed minősége, tested és lelked állapota múlik azon, mit kezdesz a történeteddel.

A fenti pontok együtt segítik a gyógyulást.

A kockázatok és mellékhatások tekintetében…


Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy ha végül mégis megtartod a sztoridat, visszarendeződsz. A csikung esetében a változáshoz szükséges energia egy adott pillanatban összegyűlik. Ha ezen a ponton nem születik meg benned az elengedés és megtartod a régi nézőpontodat, a tüneteid belobbanhatnak és lehet, hogy rosszabbul leszel addig, amíg vagy visszarendeződsz a régi állapotodba, vagy megléped a szükséges változásokat. Ugyanez a helyzet a Hellinger családállításokkal is. Hiába nyílik ki egy ajtó, ha végül nem lépsz be rajta.

Ha úgy látod, hogy nem olyan egyszerű ez a gyógyulás-téma, igazad van. Belevágni viszont mindenképpen érdemes, ha szeretnéd magad felszabadítani életed nyomasztó terhei alól.

Mert akármilyen életkorban is vagy…
Akármilyen is az élethelyzeted…
Bármilyen betegséggel küzdesz…

…igenis lehet jobban lenni.

Közelgő Programok

Havi Heti Napi Lista
Nem találtunk eseményt.